Szeptembertől ismét találkozhattok velünk a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán tartott kurzusainkon. Az alábbi témákban kínálunk képzéseket.

Előadói készségfejlesztés
A sikeres karrierhez elengedhetetlen, hogy egy szakember képes legyen szakmai javaslatait és véleményét hatékonyan közvetíteni mások felé, különösen csapatban dolgozó szoftverfejlesztőként. Az informatika hallgatók számára azonban a nyilvános beszéd gyakorlata gyakran csak az államvizsgán kezdődik, ami hátrányt jelenthet. Ez a kurzus segít ennek a hátránynak a leküzdésében, erős alapot adva a nyilvános beszéd stresszének kezeléséhez, a célközönség azonosításához, az előadás felépítéséhez és sikeres megvalósításához.

Progresszív webalkalmazás fejlesztés
Napjainkra a web, mint platform, teljesen új lehetőségeket kínál az alkalmazások létrehozásában, a kapcsolattartásban, és az ezekből származó adatok hasznosításában. Számos keretrendszer támogatja a teljes értékű, globálisan elérhető alkalmazások fejlesztését, azonban ezek mély megismeréséhez továbbra is elengedhetetlenek azok a szabványok, amelyekre a web mint platform épül. A félév során a hallgatók megismerkedhetnek a TypeScript alapú progresszív webalkalmazások fejlesztésének alapjaival.

Szoftvertesztelés gyakorlata
Mi alapján választunk szoftvert napi vagy ipari használatra? Nyilvánvalóan több tényezőt is figyelembe kell venni, de a „minőség” mindig előtérbe kerül. De hogyan tudjuk biztosítani, hogy ezt az összetett jellemzőt a lehető legmagasabb szintre emeljük, illetve hogy ezt a szintet fenn is tartsuk? A kurzus során ezt a kérdést vizsgáljuk meg.
A kódközeli megoldásoktól kezdve a UI-t meghajtó automata tesztekig több eszközt is áttekintünk. A bemutatáshoz az iparban használt eszközöket hívjuk segítségül, amelyekben a szerzett tapasztalatokat akár azonnal felhasználhatjátok más kurzusokon vagy a munkátok során.

Ügyfeleim
A kurzus célja, hogy a résztvevők fejlesszék ügyfélkapcsolati készségeiket, beleértve a hatékony kommunikációt, az első kapcsolatfelvételt vagy nehéz helyzetek kezelését. Olyan gyakorlati technikákat sajátíthatnak el, amivel magabiztosabban tudnak a szoftverfejlesztési folyamatban részt venni. Ilyen a bemutatkozás, a megfelelő visszajelzések vagy a jó időben és helyen feltett kérdések. Várok minden nyitottsággal rendelkező hallgatót.

UI/UX Design A-tól Z-ig
A hallgatók megismerhetik a felhasználói élmény tervezésének elméleti alapjait, majd gyakorlati példákon keresztül fedezhetik fel, mikor és mitől válik egy termék vagy felület szerethetővé. Legyen szó mobilalkalmazásról, weboldalról vagy akár egy ketchup-os üvegről, feltárjuk a terméktervezés, prototípuskészítés és fejlesztés különböző lépéseit. A hallgatók csoportosan vizsgálnak meg közösen választott hétköznapi témákban felmerülő problémákat és nehézségeket, majd a félév során egy mobilalkalmazás prototípusát készítik el, amely alapján az alkalmazás akár le is fejleszthető.