2025. október 1.
Gerháth Györgyi

A szerencsésebbek ismerik is, de aki nem, talán az is látott már filmeken, shorts-okban, olvasott könyvekben róla, de legalábbis ismer valakit, aki látott már olyat, aki találkozott Vele. Az öreg nénével, a vidéki nagymamával, aki korán kel, serénykedik egész nap, kertje és kamrája maga a Kánaán, és keze alól manna-szerű étkek halmai kerülnek elő, miközben derűs tekintettel fogad szívébe mindenkit és mosolya beragyogja a pillanatokat. Benned is felmerült már, hogy a csudába csinálja? Lassulj bele! Olvasd tovább! Mutatunk valamit! Tanuljunk eleinktől!

Az SZTE Alma Mater közössége ismét egy kivételes lehetőséggel gazdagodhatott: Belák Henriett, a CAS ügyvezetője egy újabb inspiráló tréninget tartott az SZTE Alma Mater tagok számára. A tréning ezúttal a hatékony feladat- és időmenedzsment témájára épült. A résztvevők ismét különféle élethelyzetekből, karrierjük eltérő szakaszából érkeztek, de mindannyiukban közös volt a vágy: megtanulni tudatosabban, átláthatóbban, hatékonyabban működni a mindennapokban.

A tréning légköre különösen biztonságos és támogató volt – ezt többen is kiemelték a visszajelzésekben. A csapatban mindenki helyet talált, és a közös gondolkodás hamar inspiráló együttműködéssé formálódott. „Nem tudtunk nem adni egymásnak ötleteket.” – hangzott el, majd a résztvevők egy harmadik alkalmat is kértek, ami egyértelműen az egyik legszebb visszajelzés.

A tréning során az egészen egyszerű, elsőre triviálisnak tűnő eszközöktől haladtunk a komplexebb, szemléletformáló és digitális megoldások felé – és ahogy egyik résztvevő megfogalmazta: „Ez nem csak új információ volt, hanem egy megvilágosodás. Már a tréning alatt átalakítottam a naptáramat, és a következő héten élesben működött is.” A visszajelzések azt mutatták, hogy a csoport résztvevői elkötelezettek, nyitottak, és valóban magukkal viszik, amit itt tanultak.

Az egyik legfontosabb felismerés volt, hogy sokunkkal megesik: nap mint nap elvégzünk minden ránk bízott feladatot, mégis úgy érezzük, mókuskerékben futunk, és nem haladunk sehová. A tréning segített átkeretezni ezt az élményt: ha a feladatokat nem elszigetelt elemekként, hanem projektek részeiként látjuk, megjelenik a haladás, és ezzel együtt az eredményesség érzése is. Ez az egyszerű szemléletváltás, a feladatbontás és a tervezés már önmagában felszabadító erejű volt.

A gyakorlatok során felidéztük Henry Ford zsenialitását: a sorozatgyártás alapelvei nemcsak a gépiparra vonatkoznak, hanem a saját munkaszervezésünkre is. Egy egyszerű feladatsor – a „papírrepülőgép gyár” szimuláció – megmutatta számunkra, hogyan hat a racionalizálás, a csapatmunka, a feladatmegosztás és az időkeretek betartása, de legfőképp a hibák feldolgozásán alapuló tervezés a teljesítményünkre. Bár végül sajnos nem derült ki, csapatunknak sikerülne-e piacvezetővé válni a papírrepülőgép gyártásban, itt döbbentünk rá, hogy nem az a hatékony, aki sokat dolgozik, hanem aki célszerűen végzi a dolgát.

A vidéki nagymama este lefekvés előtt még megigazítja a sószórót az asztalon, egyenesre igazítja a kép sarkát a falon, végigsimít az asztalterítőn, és csendben leül. Nem nyúl telefonhoz, nem pörgeti azt, hanem belelassul az estébe. Átgondolja a napját, végigveszi, mit tett, mit tett jól, és mi vár rá másnap. Másnap pedig, amikor fonott kalácsot vagy túrós csuszát készít, tudatosan készül fel: kezet mos, előkészíti az eszközöket, kikészíti az alapanyagokat, és mindent a keze ügyébe rak. Nem rohan, nem rögtönöz – megtervezi a lépéseket, így tevékenységében már nincs felesleges mozdulat, minden gesztus célszerű és átgondolt.

Ez a fajta jelenlét és tervezettség nem tanult, hanem ösztönös számára. Nem azért hatékony, mert „agile” vagy „priorizálás” van a fejében, hanem mert a mindennapok természetes ritmusa ezt tanította neki. Mert akkoriban nem volt kapacitás a kapkodásra, a munka, az idő és az erőforrás szent volt. Aki elpazarolta, az magától vett el. Ezért a nagymama nem multitaskol, nem ugrál feladatról feladatra – hanem jelen van abban, amit épp csinál.

És éppen ez az, amit nekünk ma újra kell tanulnunk. A régi idők hatékonysága nem digitális naptárakon, appokon és „productivity hackeken” múlott, hanem a figyelem fókuszáltságán, a belső rend iránti igényen, és azon, hogy a dolgoknak ideje volt – a pihenésnek is, a munkának is. És bár természetesen bolondság lenne a rendelkezésünkre álló eszközöket nem használni, de eleink szemléletének elsajátítása nélkül az eszköz csak újabb teher, nem pedig segítőnk lesz.

„Nem a világunk rohanó – mi vagyunk rohanóak a világban.” Mert az igazi hatékonyság nem azt jelenti, hogy mindent elvégzünk, hanem hogy a lényeggel foglalkozunk: megállunk, tervezünk, és csak a legszükségesebb lépéseket visszük végig – céllal, jelenléttel, szívvel.

És ha így teszünk, elkészülnek fonott kalácsaink, és a derűs nyugalom megjelenik a mi tekintetünkben is.